2010. november 24., szerda

„Királyságpárti úgy lesz az ember, hogy felnő”

Az alábbiakban Pánczél Hegedűs János és Pozsonyi Ádám beszélgetése olvasható amelynek apropója a királyság helyreállításának lehetősége. A királyság a beszélgetésben nemcsak társadalmi-, hanem egyfajta létforma alternatíva is a magyarság számára, amelynek igazi erejét és fontosságát az adja, hogy mennyire más minőségek és lehetőségek fűződnek hozzá, mint a jelenlegi köztársasághoz. A két beszélgetőtárs elég régóta ismeri egymást, azonban más utakon közelítenek a királysághoz és máshogyan is gondolkodnak róla, másért tartják fontosnak a magyarság számára. Pozsonyi Ádám jeles jobboldali publicistaként a szatíra és a humor eszközeivel teszi sokak számára elfogadhatóvá a társadalomkritikai felvetéseit írásaiban, míg Pánczél Hegedűs János történészként, publicistaként, könyvében, írásokban és előadásaiban olyan – a királysághoz fűzhető – politikai- és közjogi hagyomány felelevenítésén fáradozik, amely megmutatja a Magyar Királyság igazi értékeit és egy esetleges államformaváltás lehetőségeit is.

Pánczél Hegedűs János: - Ezt a beszélgetést egy régebbi emlék felidézésével szeretném kezdeni, ha megengeded. Van annak már több, mint tíz éve is, hogy nálad beszélgettünk egy kellemes vacsora után, és Svejk meg az Osztrák-Magyar Monarchia kapcsán elmondtad, hogy te tulajdonképpen királyságpárti vagy és magyarként nagyon nehéz lenne máshogyan érezned. Ez az álláspontod, ha jól tudom nem változott, hanem csak - ha lehet így mondani - mélyült. Miért született meg benned a felismerés, hogy a magyarság története és sorsa és a királyság együvé tartozik?

Pozsonyi Ádám: - Van annak már tizenöt éve is - ha nem több. A kilencvenes évek közepén futott le az én nagy Hasek-mániám, mely olyan értelemben megmaradt, hogy mint kifejezési módot ma is tisztelem és értékelem, sőt, bizonyos szempontból tagadhatatlanul hatásként is megnevezhetném, amihez persze semmi köze Hasek személyének, elvei ide-oda tologatásának, mely az Ifjúcseh mozgalomtól az anarchizmusig, majd a bohém nihilizmusig ívelt oda-vissza.
Királyságpárti mellesleg úgy lesz az ember, úgy válik azzá - mármint, aki szellemi lény -, hogy lassan felnő, és kezdi érteni a világot maga körül. Ahogy az ember ugye gyerekkorában kedveli a popzenét (ez a szakasz mellesleg nálam kimaradt), majd heavy metálos lesz, később tovább "szélsőségesedik", és vad hardcore meg indusztriál elmebajokkal kezeli frusztrációit, s legvégül eljut odáig, hogy nem a keretek felrúgásában van a kunszt, nem a mindenáron való megújulásban, hanem a több ezeréves, működőképes formákat kell mesterien kezelni. És kizárólag a tehetség a lényeg, a kifejező erő, tökmindegy miféle álruhában tolakszik is elénk. De mivel te a királyságról faggatózol, illetve az én ehhez való viszonyulásomhoz, azt válaszolhatom erre, hogy felismertem, a magyarság számára a királyság létfontosságú. A királyság maga a természetes közeg, melyben létezni tud. Nem nagyon életképes e nélkül a keret nélkül. Sosem volt az.

Pánczél Hegedűs János: - Akkor a királyságra egyszerűen rátalálhat az ember magától is, mintegy természetes és személyes "megérési vagy beérési folyamat" végeként? Mégis valahogyan úgy gondolom, hogy ebben a folyamatban mindig van egy pont, amikor az emberben megfordulnak, vagy átrendeződnek a dolgok és ezt inspirálja is valami. Az én esetemben ezt két személy munkássága jelentette; Hamvas Béláé és Molnár Tamás professzor úré. Nálad voltak ilyen személyek, tapasztalatok, beszélgetések, vagy csak olvasmányélmények?

Pozsonyi Ádám: - Nézd, én úgy gondolom, az, az igazi, ha az ember magától talál rá bizonyos dolgokra. Nem azt mondom, hogy az egyetlen út, meg hát, végtére is, ki vagyok én, hogy eldöntsem, kinek hogy s mint, de számomra a belső utak az egyedül lényegesek. Ahogyan azt Göre Gábor mint filozófus c. munkámban is megfogalmaztam, a modern ember ott téved, hogy mindig a külvilágot piszkálgatja, a technikai háttérrel variál, ahelyett, hogy legbelül "haladna". És itt el is érkeztünk a lényeghez. Nálam a királyság jelentőségének felismerése úgy kezdődött, hogy először falra másztam az ún. "világmegváltástól" - emlékszel, az undergroundban, ahonnan mindketten jöttünk, a haladó-femino-vegetó-anarcho véleményterror határozott meg mindent a 90-es évek legelején -, és eleinte dafkéből meneteltem szembe velük, majd lassacskán valódi meggyőződéssé vált a normalitás felvállalása. Tehát nálam nem úgy történt, hogy kezembe nyomtak egy-két Evola, Hamvas, vagy Spengler kötetet, ezekről az emberekről sokáig nem is hallottam, hanem a saját életemben értettem meg, hogy másképpen nem megy. Másképpen nem lehet és nem érdemes élni.

Megjegyzem, sosem voltam híve az idézetekkel és szerzőkkel való dobálódzásnak. Nem egy embert ismerek, aki fejből idéz Guenontól vagy Szabó Dezsőtől, de Fekete István Matula bácsijának több köze van a normalitáshoz, meg az Isteni rendhez. Engem amúgy sem érdekel a filozófia. Író vagyok és a művészet felől közelítek mindenhez. Épp ezért Chesterton számomra sokkal meghatározóbb, mint a fentebb említett urak.

Pánczél Hegedűs János: - Ha a művészet és az irodalom felől közelítesz, akkor talán azzal az állásponttal egyetértesz, hogy a királyságnak van valamilyen esztétikája, patináns szépsége, míg a köztársasághoz ilyet nem lehet tenni, a legnagyobb jóindulattal sem. A királyságnak ott van a Hősök tere, ha nem is az eredeti szobrokkal, a köztársaság azonban csak a nem mozgó homokóra néhány méterrel odébb, amelyet senki sem akar felújítani. Van ehhez hasonló példa a fejedben neked is?

Pozsonyi Ádám: - A művészet felől közelítem, mert a művészet fejezi ki leginkább az életet. Félre ne érts, nem a ma divatos "mindenki legyen művész" meg az önmegvalósítás litániát fújom, de a művészet adja vissza a kor lényegét. Ez már csak onnan is látszik, hogy a pénzembereknek, a korszak "sikereseinek" neve és teljesítménye pillanatok alatt feledésbe megy, s ma a saját korukban lekezelt vagy alig ismert emberekre s művekre nézünk áhítattal. "A zseni a faj alapképlete" mondta Szabó Dezső. Az más kérdés, hogy egykor ez a kevés kiválasztottak játéka volt, ma meg minden hülye önkifejez. De ez megint csak a korlátok széthullásának, a modernizmusnak következménye. Egykoron éppúgy nem lehetett akárki művész, mint ahogy katonatiszt sem, vagy mondjuk egy törzs varázslója. Utóbbi főleg jó hasonlat, mert a sámán vagy a varázsló a szellemvilággal tart kapcsolatot, s valahol az íróember vagy zeneszerző is. És itt kapcsolódik bele a szépség, vagy én inkább úgy fogalmaznék, hogy a minőség fogalma. A minőség tudniillik mindig jobboldali. A baloldalnak nincs minősége. A baloldaliság lényege, hogy a felsőbb szinteket lerántjuk egy alacsonyabb szintre, vagy másképp fogalmazva: az alsóbb szinteket hozzuk nyerőbb helyzetbe a felsőbb szintek, vagy a minőség rovására. Ezt egyébként szintén részletesen kifejtem Göre Gábor mint filozófus c. kis munkámban. Igen, a királyság szép. Mint ahogy szép egy, kézzel faragott egyedi kivitelezésű tölgyfa karosszék. A demokrácia ellenben csúnya. Mint egy Kádár-korabeli, tömeggyártású hokedli.

Pánczél Hegedűs János: - Ebben, amit mondasz az a jó, hogy van valami viszonyítási alapunk is, hiszen egy falat - neked talán egy szelet - kádárizmus kijutott. Utána azonban nem az eredeti államformánkhoz tértünk vissza, hanem a köztársasághoz, amit leginkább szerintem senki sem érez magáénak, nincsen igazi tétje, megtartó ereje annak, hogy ebben élünk. Identitásdeficitje van ennek az egésznek szerintem. Mit gondolsz, a modern magyar ember számára bírna valamilyen jelentőséggel, történne valamilyen változás az életében, hogyha a királyságunkhoz térnénk vissza?

Pozsonyi Ádám: - Cinikus leszek. Az átlagembernek mindegy. Az átlagembernek semmi rálátása nemhogy az egészre, de a töredékre sem. A saját kis életére se. Nincs azon a szinten. Az élet értelme mellesleg pont a szintek elérése. Ez szerintem egy élet alatt nem is lehetséges, de ebbe ne menjünk bele, mert messzire vezet. Épp ezért káros a baloldaliság, mert a szinteket iktatja ki. De a kérdéshez visszatérve, a tömeg azt követi, amit elé tesznek. Ezt a mentalitást hívják nyárspolgárinak. Régen a nyárspolgár templomba járt, csipketerítőt tett a fotel karfájára és felháborodott, ha a szomszédasszony lányának rövid volt a szoknyája, mert ez volt az adott norma, amit másolt. Ma ugyanő plazmatévét vesz, szoláriumba jár, piercinget tesz az orrába, és azt mondja "vaze". Ezért nem mindegy mi a norma. Mit teszünk a tömeg elé. Üdvös még a plebs életében is, ha van mit követni. Követni valamit, felnézni valamire ellenben csak olyat lehet, ami felette áll. Ami magasabb rendű. S mivel látom, te közjogi értelemben is szeretnél tőlem választ kapni a feltett kérdésre, így hát kimondom: az átlagember életében pozitív változás következne be, ha visszatérnénk a köztársaság helyett az ezeréves királysághoz.

Pánczél Hegedűs János: - Jó annak a perspektívája, amit mondasz, mert értelmezhető azon a szinten is, amely gyakran kimarad nálam is, amikor meghívnak előadásokra, hogy beszéljek a restauráció lehetőségéről. Az egy hiány az emberek számára azt hiszem, hogy nem élnek egy természetes hierarchia részeként, nincsen semmi sem, ami rájuk sugározna, márpedig az apostoli magyar királynak mindig volt egy ilyen szerepe, amelyért a magyarok jóváhagyták, hogy legyen felettük valaki, aki meghatároz és egységbe fog. Mit gondolsz, képes lenne a mai magyar ember újra hierarchia részeként élni, megtérve ezzel a géniuszához is egy kicsit?

Pozsonyi Ádám: - Nem tudom, hogy képes-e a mai ember újra a hierarchia részeként élni. Generációk nőttek fel úgy, hogy a hierarchia létezése nem volt természetes számukra. Nem a király nem volt felettük, a nemesség, vagy a papság, hanem a saját szüleik sem. Ma az idióta, 68-as agymosáson szocializálódott „felnőtt” azt mondja a fia osztálytársának, hogy tegezz bátran. És nem érti, miért nem tisztelik és miért nő fejére a saját csemetéje. És ami a legrosszabb, még a hierarchiát elvi síkon elfogadó, magukat jobboldalinak, vagy konzervatívnak vallók sem képesek a gyakorlatban megélni és elfogadni. Tapasztalatom az, hogy az alattuk lévő – mind tudásban, mind életkorban - szintektől elvárják a tiszteletet, de felfelé már ugyanezt nem adják meg. Félek, ez az emberi jellemből adódik. Én azt hiszem, a hierarchiát az átlagember már csak akkor fogja elfogadni, ha nem lesz más választása. Ha a létezés visszafolyik a normális mederbe. Akkor aztán újra az lesz a norma, és fel sem merül, hogy másképp is lehetne. Mivel ennek a nivellált, nihilista, politikailag korrekt nyugati civilizációnak úgy sincs sok hátra, mi még megérjük ezt a pillanatot.

(regnumportal.hu)