“Hát faranczia ország mán nem ojjan högyes mint a nímöt, hanem ojjan mint Magyar ország, az ember is ojjanforma benne aki úr, de magyarul nem tudnak egy kukkot se. Így is löhet élni.”lyen és ehhez hasonló világlátások találhatók Pozsonyi Ádám most megjelent könyvében, mely a talányos Göre Gábor mint filozófus címet viseli. A szerzővel beszélgettünk: - Eddig úgy tudtuk, ön író és publicista. Filozófus is?
- Nem vagyok filozófus. Mármint a szónak abban az értelmében, ahogy azt általában értik. A filozófus mellesleg különös csodabogár. Az életről, annak értelméről beszél, azt kutatja, s közben a valós életről megfeledkezik. Gyakorlatilag nem is ismeri. Nem, erre a szerepre nem vágyom. Én költő vagyok – megjegyzem, anno a prózaírót nevezték így -, magyar költő, s így, ebben az értelemben vagyok filozófus.
- Sokan tarják úgy, hogy nincs is jelentős filozófusunk.
- Ez félreértés! A neves honi filozófusok feltűnő hiánya - mert ugye az efféle alakokat, mint Lukács György, Heller Ágnes, Ancsel Éva, Fehér Ferenc stb. mégse tekintsük filozófusnak - csak arról árulkodik, hogy a magyarság továbbra is a keleti gondolkodás képviselője. A keleti ember ugyanis – ellentétben a nyugatival – nem választja ketté a költőt és a filozófust. S tudjuk jól, a magyarság költészetben mily hatalmas! A magyar géniusz a filozófiát költészetben, tetteiben, illetve puszta létében éli meg.
- Mint Göre Gábor?
- Göre Gábor a legnagyobb magyar filozófus. Tettei, mondatai, egész lénye maga a bölcsesség, a filozófia. S mindezt úgy, hogy erről halvány sejtelme sincs. Minden bizonnyal a kifejezés - mármint filozófus – puszta értelmét sem ismeri.
- Göre Gábor filozófiája elég konzervatív. Mondhatni maradi. Aki kötözködni akarna, akár azt is mondhatná, kimerül abban, hogy semmin ne változtassunk. Minden maradjon a régiben.
- Pontosan! Ettől a legnagyobb Ő. A legbölcsebb. Az éretlen kamasz van azon a szinten, hogy zsigerből elutasít mindent. Semmi nem jó neki úgy, ahogy van. Amit a szülei, tanárai, vagy az idősebbek mondanak. Ilyen beteges, éretlen a fejlett, haladó szellemű európai civilizáció is. A haladó ember jellemzője tudniillik, hogy meglát valamit – legyen szó egy irodalmi formáról, gazdasági berendezkedésről, vagy akár egy közönséges használati tárgyról, mint pl. egy nadrágtartó - , s valami perverz belső sugallat hatására nem képest azt úgy hagyni ahogy van, ahogy azt az Úristen megteremtette, hanem neki mindenképp bele kell piszkálnia a szerkezetébe. Meg kell azt változtatnia. “Haladnia” kell. Ideje lenne belátni: az egész európai civilizáció félresiklásának oka az a fajta lineáris gondolkodás, mely a történelmet holmi számegyenesként képzeli el, mely a korábbi kezdetlegesebb állapotból “halad” egy fejlettebb létállapotba. Ezen haladás időtartama alatt megváltoztat ezt-azt, megreformál itt-ott, belepiszkál ebbe-abba, (hierarchia, termelés, táplálkozás, vallás életforma, közlekedés, kommunikáció, nemek szerepe) s ezek segítségével ér el egy fejlettebb, mai gondolatkliséink szerint: PC, tehát nivellált, demokratikus, emancipált, antirasszista, globalista, nihilista stb. szintre. Holott az igazság az, hogy az emberiség ezen haladások hatására nem felfelé, egy éteri létállapotba, hanem lefelé, egy mind sötétebb, betegebb, torzultabb szintre jut. Mind több haladást tud felmutatni egy civilizáció, minél messzebb kerül az eredeti, Isten által teremtett rendtől, annál több rombolást végez maga körül, s annál közelebb kerül a pusztuláshoz. Szerencsére itt van Göre, a legnagyobb magyar filozófus, aki utat tud mutatni a jelen gondolkodni merészelő generációja számára is.
- A gond az, hogy sokan Göre Gábor kiléte felől is homályban tapogatóznak. Azt se tudják, eszik-e vagy isszák. Ki is Ő?
- Ez a modern oktatás számlájára írandó (mely témakörre a könyvben is kitérek). Leghelyesebb tán, ha szó szerint idézem a mű fülszövegét. Ott frappánsan megfogalmaztam: “Létezik-e oly magyar ember, ki nem ismeri Göre Gábort? Ha igen, az nagy szégyen, mivel e jeles úr cselekedetei a maga korában (XIX. sz. vége, XX. sz. eleje) igen népszerűek voltak - noha szerzőjük, Gárdonyi Géza, idős korában már kissé restellte őket –, s roppant szórakoztató olvasmányok ma is. Ám aki ösmeri is eme derék magyar viselt dolgait, az is minden bizonnyal félreérti őt. Ponyvának, “marhaságnak”, vagy - mint a hivatalos irodalomkritika -, a buta, leragadt paraszt kifigurázásának véli eme groteszk történeteket.
Tévedés! Pozsonyi Ádám legújabb kötetében most ím bebizonyítja, hogy Göre Gábor (lepéndi bíró, s a falu legokosabb embere) nem más, mint a legnagyobb magyar filozófus, s az ő figuráját, történeteit, ill. bölcsességét felhasználva mondja el lesújtó véleményét korunkról: a haladásról, a tudomány hiábavalóságáról, az emancipációról, az oktatásról, a modern művészetről, s a mai emberről általában.”
(Demokrata, 2008 november)
