Hogyan lesz valaki anarchistából reakciós anélkül, hogy megváltozna Pozsonyi Ádám afféle csodabogár. Pályáját punk-zenészként kezdte, majd underground újságot szerkesztett. Eközben - bár hozzáállása alapvetően mit sem változott -, anarchistából reakciós, szélsőséges, anti-európéer kispolgárrá vált -, legalábbis egykori baloldali tisztelői, méltatói szemében. Jelenleg az írást tekinti fő élethivatásának. Kitalált magának egy műfajt, amelyet egyedül képvisel, s amely pontosan annyira népi, mint amennyire urbánus.
Az abszurdot párosítja a konzervatív világnézettel, hogy megmutassa: ugyanazt másképpen is el lehet mondani, illetve, hogy bizonyos formák egészen más tartalommal is megtölthetők. Ennek szellemében született novelláit, publicisztikáit és más besorolhatatlan műfajú írásait adta közre nemrég megjelent Hogyan pukkasszunk liberálisokat? c. kötetében. A sajátosan közép-európai hangulatot árasztó, Mikszáth, Hasek, Mrozek, Örkény és Kafka szellemét idéző kötetben, a szerző minden stiláris és tartalmi eszközt bevet annak érdekében, hogy leleplezze korunk "felvilágosult" ostobaságait, "szabadelvű" agymosását és fricskát mutasson a tolerancia egyetemes diktatúrájának.
Pozsonyi Ádám amolyan különcz ficzkó. A társadalomba csak a legszükségesebb mértékben tagozódik be. Mindenről megvan a maga véleménye, sajátos életfilozófiája szerint. "Odáig jutottam a forradalmiságban, hogy már a rendben hiszek" - jelentette ki egyszer. Eszmei hovatartozását mindig szerette külsőségekkel is kifejezni, így, a punk korszakot jellemző bakancsot és bőrdzsekit mára zakó, zsebóra és sétabot váltotta fel. Tekintete olykor mélabús, távolba révedő. Gyakran használja a "Nézze kérem", "Már megbocsásson", "Mondok én magának valamit", ill. a "czoki" és "Abcúg" kifejezéseket. Magát szerényen csak a nemzeti avantgárd géniuszának aposztrofálja. Eddig két albuma (Úgy megvagyok hatva a franczia forradalomtól 1996, Seregesen senkik jönnek 2000) és két kötete (A Lenin-szobor helyén bombatölcsér tátong 2001, ill. Hogyan pukkasszunk liberálisokat? 2002.) jelent meg.
- Már első zenekaraiban is történelmi és politikai témákról énekelt, diákzenekaroktól meglehetősen szokatlan módon. Dalszövegeit groteszk látásmód és sajátos ellenzékiség jellemezte. Miért kezdett ilyen fiatalon politizálni?
- Még tízéves sem voltam, de már utáltam a rendszert. Ezt nagyrészt családi neveltetésemnek köszönhetem. Nagyapám, Vitéz Pozsonyi István roppant nagy hazafi hírében állt. 1919-ben képes volt azért belépni a Vörös hadseregbe, hogy védhesse az országot a tolvaj csehek ellen. Jellemző, hogy később nagyapámat - aki foglalkozására nézve csendőrtiszt volt -, a kollégái húsz éven át szekálták Vöröskatona múltja miatt, míg az édesapámat később azért hurcolták meg, hogy csendőr volt az apja. Mindketten gyűlölték a kommunistákat, s ez a szemléletmód rám is átragadt. Ez sodort a nyolcvanas évek közepén a hazai punk-mozgalomba - ahol is lehúztam tíz évet, s több együttesben is zenéltem -, majd ennek köszönhető az irodalom területére való sodródásom is.
- Bár jelenleg is a Tekintetes Úr nevezetű együttes zeneszerzője, szövegírója és énekese, egyre kisebb részét képezi életének a zene, s egyre inkább az irodalom felé fordul.
- Nem érzek már akkora belső késztetést, hogy színpadra lépjek. Mára amúgy is teljesen megváltozott a punk és az underground világa. Már rég nem a szellem emberei, hanem az ostoba kis senkik uralják a terepet, akik egész egyszerűen nem tudnak mit kezdeni az un. "szabadsággal", s egyre csak a liberális közhelyeket ismételgetik. Véget ért egy korszak, bennem is és a világban is. A rock halott. Ebbe sajnos bele kell törődni. A zenei világban mellesleg, minden a másik oldal kezében van. A szórakozó helyektől a koncertszervezőkig, a rock magazinoktól a zenés TV és rádióműsorokig minden. Úgyhogy a fiatalokért folytatott harc ezen a fronton már régen eldőlt. Esélyünk sincs. Főleg, ha ilyen korlátoltan csináljuk. Sokan ugyanis képtelenek felfogni, hogy a fiatalokhoz nem a pátosz nyelvén kell szólni. Amikor a tévében egy nyolcvanéves aggastyán reszketeg hangon elkezd kiselőadást tartani, mondjuk Németh László 1941-es szárszói felszólalásáról, az átlag mai fiatal abban a pillanatban már kapcsol is át egy másik csatornára.
- Irodalmi jellegű tevékenysége sem teljesen új keletű, hiszen évekig írt és szerkesztett egy amatőr lapot Genyó Szívó Disztroly néven, szintén a mindennel szembenállás jegyében. Mennyiben tekinthető ez a fanzin mai írói munkálkodása szellemi előfutárának?
- A Genyó Szívó Disztroly egyetlen célja az volt: jól lehúzni a keresztvizet mindenről, ami muszáj, ami illik, ami kötelező. Az 1990-ben induló lap első számában olvasható Müller Péter Sziámi álinterjú például az alábbi klasszikus mondattal kezdődik: "Mi van szaros, megy a butik?" A lap komoly sikereket ért el, s pillanatokon belül legenda lett. Dicsérte a Magyar Narancs, a Mozgó Világ, írt róla a Köztársaság, hívtak a rádióba a TV-be, mindenféle autonóm meg anarchista megmozdulásokra. Én voltam az elsőszámú kedvenc. A "legszellemesebb", a "leggúnyosabb", a "legeredetibb". Egészen 1994-ig, a Horn kormány hatalomra kerüléséig. Ekkor hirtelen megfagyott körülöttem a levegő. Ismerőseim nem köszöntek vissza, a boltok a pult alá süllyesztették kiadványaimat, s pillanatokon belül megkaptam a szélsőséges, kirekesztő, fasiszta, náci, stb. jelzőket. A Genyó Szívó Disztroly sajtótörténeti kuriózummá vált, ugyanis tudomásom szerint az egyetlen lap volt, mely anarchista kiadványként indult, és - Seres László főradikális szavaival élve - jobbosan kispolgári magazinként szűnt meg 1999-ben. Mindezt ráadásul úgy, hogy a stílus közben fikarcnyit sem változott.
- Mára a polgárpukkasztás nagyüzemi szintre emelkedett. A valóság show-k és az ezeknél is kiábrándítóbb honi állapotok közepette talán csak egyetlen dologgal lehet szembenállást kifejezni, de a kérdés helyén új könyve címét idézve - hogyan pukkasszunk liberálisokat?
Úgy érzem elsősorban nem is az a lényeg, amit mondok, hanem az, hogy hogyan. Szellemi elődömhöz, G. K. Chestertonhoz hasonlóan, párosítom a groteszket és az abszurdot a konzervatív világnézettel. Nálam az abszurd természetesen a sajátosan közép-kelet-európai abszurdot jelenti. Konzervatív gondolkodásúaknak azért ajánlom, hogy észrevegyék, ugyanazt másképpen is el lehet mondani, avantgarde rajongó haladó szellemű kis idiótáknak pedig azért, hogy rádöbbenjenek: az általuk olyannyira kedvelt formák egészen más tartalommal is megtölthetők.
- Gondolom a jövőben is lehet számítani önre, mint az ideológiai csaták frontharcosára. Milyen haditerveket forgat a fejében?
- Két regényem is készülőben van. Az egyikben egy korunk médiája által teljes mértékben elhülyített boldog átlagfogyasztó különös kalandjait követhetjük nyomon, a másiknak pedig Szabó Dezső, a múlt század fordulójának hírhedt és legendás író-ideológusa lesz a főhőse, ki - némi utalással a mester Feltámadás Makucskán c. közismert munkájára - feltámad és visszatér napjaink Magyarországára, ahol is döbbenten konstatálja, hogy azok a jelenségek, melyeket ő annak idején oly bőszen és kíméletlen kritikával ostorozott, az égvilágon semmit nem változtak. Ráadásul ma olyan emberek hivatkoznak rá, tekintik magukat szellemi letéteményeseinek, s használják nevét és munkásságát emblémaként, akikbe annak idején a cipőjét sem törölte volna bele. Azt hiszem ez utóbbi munkámmal igen sokakat fogok majd pukkasztani. Félek mind a két oldalon.
(DunaNovaPress, 2003 máj. 26)
