Mindig tudtam, hogy a tudomány, mint olyan, felesleges. Ezt régóta hirdetem. Mert nézzük, mire is oly büszke a tudomány? Adva van egy csomó betegség, természeti katasztrófa és társadalmi nyavalya, melyek a nagybetűs „haladás” nélkül nem is léteznének. Erre jön a büszke tudomány, s végtelen szenvedések, és erőfeszítések árán megtalálja a gyógyírt – amivel persze újabb nyavalyákat zúdít a világ nyakába.
A könyvtáram pakolása közben döbbentem rá ismét eme igazságra, a hajolgatás az alsó polcon adott újabb belső töltést küldetésem folytatásához.
A harminc felettiek tán még emlékeznek a Zdenek Burian cseh festő és grafikus – sznob kitétellel paleofestő – által illusztrált ősállatos könyvekre. A Gondolat adta ki ezeket a 70-es, 80-as években. Piszok vastag volt mindegyik, és tele volt hatalmas ősállatokkal. Ilyen szaurusz, olyan szaurusz, tépőfogak, pikkelyes hát, százméteres farok, sok száz tonna. No, hát leültem a fotelbe nézelődni, s igen hamar rá kellett jönnöm, hogy egy másik dimenzióba kerültem. Értelemszerűen húsz éve nem volt a kezemben hasonló, s most döbbentem rá, hogy a nagy fontoskodással odafitogtatott magyarázatokból mára semmi nem aktuális. Vagyishogy alig. Volt az a nagy behem, amiről azt tudálékoskodta a szerző – aki szerintem tehenet nem tartott, nemhogy egy ilyen képzelt lényt -, hogy annak folyton vízben kellett állnia, különben a saját súlya alatt összeroppant volna. Rémlik, ezt hétévesen is gyanúsnak találtam. Na, arról tavaly olvastam, hogy nem volt. Az ősállatok felét már másképp hívják, mint a kötet kiadásának időpontjában, nem ott élt, nem akkora, s nem akkor. A többi stimmel. Van az az izé, amit a Hollywoodi baromságokban így neveznek: raptor. Az a Burián szerint nincs. Kerestem piszokul, de nincs benne.
„Hülyékkel nem vitatkozunk”. Vagy: „Ha eltűröd, hogy a plebs kinyissa a száját, vissza fog élni vele”. Ezek örök igazságok. Ceasar óta aktuálisak. De a tudomány?
Jut eszembe, a Plútóról meg közben kiderült, hogy nem is bolygó. És én még annak idején elhittem.
A könyvtáram pakolása közben döbbentem rá ismét eme igazságra, a hajolgatás az alsó polcon adott újabb belső töltést küldetésem folytatásához.
A harminc felettiek tán még emlékeznek a Zdenek Burian cseh festő és grafikus – sznob kitétellel paleofestő – által illusztrált ősállatos könyvekre. A Gondolat adta ki ezeket a 70-es, 80-as években. Piszok vastag volt mindegyik, és tele volt hatalmas ősállatokkal. Ilyen szaurusz, olyan szaurusz, tépőfogak, pikkelyes hát, százméteres farok, sok száz tonna. No, hát leültem a fotelbe nézelődni, s igen hamar rá kellett jönnöm, hogy egy másik dimenzióba kerültem. Értelemszerűen húsz éve nem volt a kezemben hasonló, s most döbbentem rá, hogy a nagy fontoskodással odafitogtatott magyarázatokból mára semmi nem aktuális. Vagyishogy alig. Volt az a nagy behem, amiről azt tudálékoskodta a szerző – aki szerintem tehenet nem tartott, nemhogy egy ilyen képzelt lényt -, hogy annak folyton vízben kellett állnia, különben a saját súlya alatt összeroppant volna. Rémlik, ezt hétévesen is gyanúsnak találtam. Na, arról tavaly olvastam, hogy nem volt. Az ősállatok felét már másképp hívják, mint a kötet kiadásának időpontjában, nem ott élt, nem akkora, s nem akkor. A többi stimmel. Van az az izé, amit a Hollywoodi baromságokban így neveznek: raptor. Az a Burián szerint nincs. Kerestem piszokul, de nincs benne.
„Hülyékkel nem vitatkozunk”. Vagy: „Ha eltűröd, hogy a plebs kinyissa a száját, vissza fog élni vele”. Ezek örök igazságok. Ceasar óta aktuálisak. De a tudomány?
Jut eszembe, a Plútóról meg közben kiderült, hogy nem is bolygó. És én még annak idején elhittem.
