Keskeny Károly a modern oktatásról beszélt.
- A mai, modern pedagógiának két alapvető hibája van. Egyrészt maga az irány, másrészt meg a módszer.
Célként van ugyebár kitűzve, hogy a nép, a lakosság mind szélesebb rétegeit lássuk el információkkal. Egyre több intézményben, egyre könnyebben és egyre kevesebb korlátozással tesszük lehetővé, hogy az emberek megtömjék fejüket adatokkal - a bolygók röppályájáról, vagy a fény törésviszonyairól - amiket aztán a valós életben soha fel nem használnak, s amikre voltaképp semmi szükségük, ellenben ezeknek az adatoknak a megszerzésére fordított idő és energia akadályozza őket valós életük megélésében.
Vajh, miért kéne tudnia egy átlagembernek a kortárs költészetről? Miért kellene beszélnie nyelveket? Miért kellene diplomák megszerzésére fél életet áldozni? Nem véletlen, hogy a magasan iskolázott országokban alig van népszaporulat - ez statisztikailag bizonyítható -, míg az alacsonyan képzett régiók bő gyermekáldással dicsekedhetnek.
Legjobban mindez a nők iskolázottságának vizsgálatakor szembeötlő. Mihelyt egy nő „felvilágosul", papírokat szerez, „haladni kezd", rögtön elkezdi magát önmegvalósítani, és lemond legfőbb kötelességéről, az anyaságról, ami létének egyedül értelmet adna. Azt is mondhatnánk - s ezzel nem járunk messze a valóságtól -, hogy az emancipáció magának az életnek az ellensége. Mi értelme a nép széles rétegeinek fejét jogokkal meg tudománnyal összezavarni? Az emberek többségét a pletyka érdekli, ékes bizonyítéka ennek a bulvár műfajának szembeszökő virágzása.
A tudás a történelem folyamán mindig egy szűk elit birtokában volt, annak volt ügye, s megjegyzem - bárhogy is hirdeti a haladás - annak az ügye, arra tartozik most is, elég csak szemügyre venni a „műveltségi vetélkedők" papírokkal rendelkező résztvevőinek tudását, szellemi szintjét.
Írás, olvasás, számtan (négy alapművelet), valamint hit és erkölcstan, s - legfőképp - fegyelem, amire a tömegeknek szüksége van, ami reája tartozik, s amit a fejébe kell verni.
Én csak ámultam és ingattam a fejem.
(Részlet a Jönnek a kispolgárok c. kötetből - megrendelhető a szerzőnél)
- A mai, modern pedagógiának két alapvető hibája van. Egyrészt maga az irány, másrészt meg a módszer.
Célként van ugyebár kitűzve, hogy a nép, a lakosság mind szélesebb rétegeit lássuk el információkkal. Egyre több intézményben, egyre könnyebben és egyre kevesebb korlátozással tesszük lehetővé, hogy az emberek megtömjék fejüket adatokkal - a bolygók röppályájáról, vagy a fény törésviszonyairól - amiket aztán a valós életben soha fel nem használnak, s amikre voltaképp semmi szükségük, ellenben ezeknek az adatoknak a megszerzésére fordított idő és energia akadályozza őket valós életük megélésében.
Vajh, miért kéne tudnia egy átlagembernek a kortárs költészetről? Miért kellene beszélnie nyelveket? Miért kellene diplomák megszerzésére fél életet áldozni? Nem véletlen, hogy a magasan iskolázott országokban alig van népszaporulat - ez statisztikailag bizonyítható -, míg az alacsonyan képzett régiók bő gyermekáldással dicsekedhetnek.
Legjobban mindez a nők iskolázottságának vizsgálatakor szembeötlő. Mihelyt egy nő „felvilágosul", papírokat szerez, „haladni kezd", rögtön elkezdi magát önmegvalósítani, és lemond legfőbb kötelességéről, az anyaságról, ami létének egyedül értelmet adna. Azt is mondhatnánk - s ezzel nem járunk messze a valóságtól -, hogy az emancipáció magának az életnek az ellensége. Mi értelme a nép széles rétegeinek fejét jogokkal meg tudománnyal összezavarni? Az emberek többségét a pletyka érdekli, ékes bizonyítéka ennek a bulvár műfajának szembeszökő virágzása.
A tudás a történelem folyamán mindig egy szűk elit birtokában volt, annak volt ügye, s megjegyzem - bárhogy is hirdeti a haladás - annak az ügye, arra tartozik most is, elég csak szemügyre venni a „műveltségi vetélkedők" papírokkal rendelkező résztvevőinek tudását, szellemi szintjét.
Írás, olvasás, számtan (négy alapművelet), valamint hit és erkölcstan, s - legfőképp - fegyelem, amire a tömegeknek szüksége van, ami reája tartozik, s amit a fejébe kell verni.
Én csak ámultam és ingattam a fejem.
(Részlet a Jönnek a kispolgárok c. kötetből - megrendelhető a szerzőnél)
