Egy ismerősöm a minap egy kortárs irodalmi eseményen volt döbbenten ámuló szemlélődő, mit az ÉS szervezett – a helyszín a szegedi zsinagóga volt, sajátos, vagy inkább tipikus módon -, s az általa elhozott ingyenes lappéldány tanulmányozása, ill. az elhangzó művek szellemisége, tartalma, színvonala, előadásának módja arra késztetett, hogy belefogjak egy kísérletbe.
Soha nem éreztem jelentőségét annak, hogy mikor ki, milyen fórumon mit mond rólam. Befogad-e a magyar írótársadalom? A „hivatalos irodalom” sem tett erőfeszítéseket azzal kapcsolatban, hogy Pozsonyi Ádámot keblére ölelje, és díjakkal elhalmozza – dacára annak, hogy én tudok írni (ellentétben velük), egyedi és senki másra nem hasonlító stílussal és világképpel rendelkezem (ellentétben velük), valamint még vannak igazi, élő olvasóim is (ellentétben velük).
Mondom, tettem én erre az egészre, noha azt kellett látom, hogy futószalagon gyártott, kutyát nem érdeklő fércműveket díjaznak, és tehetségtelen, a korszak lényegét még csak felszínesen sem érintő senkiháziak kapják az elismerést. De most fogadalmat tettem! Nyakára fogok járni a „hivatalos” lapoknak. Nem sok esélyt látok, hogy koszorúval fogadjanak, de engem az érdekel, milyen kifogásokkal utasítanak el?
A Göre Gábor mint filozófus, a Jönnek a kispolgárok, a Rebellió vagy a Harcra fel! asztalra tétele után, mit tudnak nekem mondani? Odavetik netán a következőket? "Gyakoroljon még!" "Jelentkezzen majd, ha jobban megy!", "Próbálkozzon", "Írja át ezt meg azt (majd ők ráböknek, hogy mit és hol?) Esetleg: "Ön sajnos nem jól ír..."
Őszintén mondom, a kifogásokra vagyok kíváncsi. Csakis arra. A kifogásokra, a mellébeszélésre, az elutasítás formájára és stílusára. Érdekes kultúrtörténeti kuriózum és a korszellem lényegét érintő kísérlet lesz ez, s ígérem, hűségesen beszámolok róla kedves olvasóimnak.
Soha nem éreztem jelentőségét annak, hogy mikor ki, milyen fórumon mit mond rólam. Befogad-e a magyar írótársadalom? A „hivatalos irodalom” sem tett erőfeszítéseket azzal kapcsolatban, hogy Pozsonyi Ádámot keblére ölelje, és díjakkal elhalmozza – dacára annak, hogy én tudok írni (ellentétben velük), egyedi és senki másra nem hasonlító stílussal és világképpel rendelkezem (ellentétben velük), valamint még vannak igazi, élő olvasóim is (ellentétben velük).
Mondom, tettem én erre az egészre, noha azt kellett látom, hogy futószalagon gyártott, kutyát nem érdeklő fércműveket díjaznak, és tehetségtelen, a korszak lényegét még csak felszínesen sem érintő senkiháziak kapják az elismerést. De most fogadalmat tettem! Nyakára fogok járni a „hivatalos” lapoknak. Nem sok esélyt látok, hogy koszorúval fogadjanak, de engem az érdekel, milyen kifogásokkal utasítanak el?
A Göre Gábor mint filozófus, a Jönnek a kispolgárok, a Rebellió vagy a Harcra fel! asztalra tétele után, mit tudnak nekem mondani? Odavetik netán a következőket? "Gyakoroljon még!" "Jelentkezzen majd, ha jobban megy!", "Próbálkozzon", "Írja át ezt meg azt (majd ők ráböknek, hogy mit és hol?) Esetleg: "Ön sajnos nem jól ír..."
Őszintén mondom, a kifogásokra vagyok kíváncsi. Csakis arra. A kifogásokra, a mellébeszélésre, az elutasítás formájára és stílusára. Érdekes kultúrtörténeti kuriózum és a korszellem lényegét érintő kísérlet lesz ez, s ígérem, hűségesen beszámolok róla kedves olvasóimnak.
