A botrányos tollú Pozsonyi Ádám két sikeres publicisztikai kötet, meg egy sajátos kultúrtörténeti abszurd után első, kizárólag elbeszéléseket rejtő válogatását jelentette meg a napokban Jönnek a kispolgárok címmel. Ennek kapcsán beszélgettünk a szerzővel. Mondana pár szót a kötetről?
- A Jönnek a kispolgárok az 1994-2005 közötti novellatermésem legjavát tartalmazza. Idő és tematika szerint pedánsan fejezetekre osztva. A rajongók kérésére külön ciklus tartalmazza a Keskeny Károly alakja köré formálódó elbeszéléseket. Sőt, ha már itt tartunk, azt is elárulom önnek, már készül a Keskeny Károly élete és kora című nagyobb lélegzetű mű, mely szándékom szerint az utolsó hazai ködlovag nem mindennapi életét mutatná be.
- Miért e különös címválasztás?
- A Jönnek a kispolgárok az egyik legelső novellám címe. Lehet, kissé elcsodálkozik a nyájas olvasó - tán még egy apró szemöldökráncolást is megenged magának letolt okuláréja fölött -, hogy miért választottam a kötet címadójául ezt a korai elbeszélést. Nos, azaz igazság, hogy – amellett, hogy szeretem azt az írást -, nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy egész munkásságomra ne vonatkoztassam azt, mintegy programként megfogalmazva. Olyan az a mondat nékem, mintha egy felemelt táblára írnám ki krétával, melyet magam előtt viszek a csatába. Mert az új gondolatok köztudatba való beágyazása, és azok elfogadtatása mindig csatát is jelent egyben. És a mai magyar kultúra, s azon belül is tán legfőképp az irodalom - pontosabban ez az irodalomnak titulált haladó szellemű posztmodern métely, ez a címkékkel trágyázott, díjesővel öntözött életellenes szellemi gizgaz – igencsak megérett arra, hogy valaki, vagy valakik, hadat üzenjenek neki, hogy jól lekaszabolják, hogy a szó szoros értelmében a földdel tegyék egyenlővé. Majd azután szántsák fel, boronálják, s - feltéve ha nem vagyok túlzott mértékben telhetetlen -, a helyét hintsék be sóval. Mint egykoron tették azt Karthágóval. Hogy irmagja se maradjon. S mikor mindez tudatosult bennem, úgy éreztem, ez a remekbe szabott cím, Jönnek a kispolgárok, akár holmi kiáltvány, holmi szellemi mozgalom mottója is lehetne, mely egy egész irányzatnak – de az enyémnek mindenképp -, címéül is hangozhatnék. Úgyhogy ha én holmi posztmodern csinovnyik lennék, az iménti mondat az én ajkamról valószínűleg így röppenne fel: Segítség! Jönnek a kispolgárok!
- Ennyire lesújtó a véleménye korunk irodalmáról?
- Napjaink irodalma olvashatatlan. Ez tán a legjobb kifejezés. Kézbe vette valaki az utóbbi időben a kortárs prózával foglalkozó lapocskákat? Élvezhető bárki szerint is az ott található betűhalmaz? Felszólítom a nyájas olvasót, ki esetleg a Demokrata olvasása közben idáig ért, s egy kissé eltöpreng a dolgokon, most tegye le a lapot egy pillanatra, s nézzen a tükörbe. Tegye fel ismét a kérdést. Ha még mindig bizonytalan, mondja a következőt: "Te barom! Beveszed ezt a maszlagot, amivel évtizedek óta etetnek? Ismerd már be, legalább önmagad előtt, hogy ez a médiával nyomatott életellenes nyűglődéshalmaz minden, csak nem művészet. Irodalom az, amit Krúdy, Kosztolányi meg Gárdonyi művelt. Te ezt a modern hülyeséget soha nem is élvezted. Néha kötelességből ímmel-ámmal belekezdtél, de le kellett tenned a negyedik oldal után, mert kínkeserv volt a továbbjutás. Ha szórakozni akartál, nem volt más választásod, mint leemelni a polcról a ronggyá olvasott Rejtő könyveidet. A kedvenced továbbra is a Három Testőr meg az Egri csillagok. Ha cselekmény, stílus vagy mondanivaló után sóvárogtál kénytelen voltál a sci-fihez nyúlni, mert az elmúlt ötven évben szinte csak ott találtál értékelhető műveket. Tizenötször olvastad Zsoldos Péter Távoli tüzét, és soha nem értetted miért az unalmas Parti-Nagy Lajos a beszédtéma. Mit erőlteted azt a tehetségtelen Nádast? Ez a posztmodern baromság neked voltaképp soha nem is tetszett, csak nem merted kimondani, hogy meztelen a király.
- Nem túlzás ez?
- Nézze, nemrég olvastam egy kritikát, ennek a Jelinek nevű frusztrált idiótának a könyvéről, akinek halmozott mértékű másságát irodalmi Nobel-díjjal jutalmazta a balliberális véleménydiktatúra. Megjegyzem, lassan egy irodalmi Nobel-díj átvétele egyenlő lesz egy nyilvános megszégyenítéssel. Az inkriminált mondat valahogy így hangzott: "Jelinek műve voltaképp nem azért született, hogy élvezni lehessen" . Azt hiszem ez önmagáért beszél.
- Ha ennyire rossz véleménnyel van az un. mai modern prózáról, akkor nézete szerint, amit ön művel, az modern irodalom, vagy sem?
- Nézze, az én írásművészetem olyan, mint egy kiadós gyomorszájon rúgás. Hat az emberre. A művészet esetében ez ugyanis a legfőbb mérce. S ami hatásos, az egyben modern is. Ha ezt abban az értelemben vesszük, hogy a jelennek szól. Ami meg nem, az a lomtárba való. Ilyen értelemben modern Cervantes, Madách, Chesterton, Lem, Mark Twain, Hasek vagy Bulgakov. Nem modern Spiró, Joyce, Eco, Salinger, Kertész vagy Nádas. Ez ilyen egyszerű. De, hogyha ön most aziránt érdeklődik, hogy az én írásművészetem konkrétan modern-e, úgy azt kell, hogy mondjam önnek, nem. Ez egyszerűen csak irodalom.
Bognár József
(Demokrata 2005 dec. 1.)
