A csúcs kétségkívül Karinthy Frigyes, de a Ludas Matyi szerzői is egészen jókat gyártottak olykor, ha a vörös köd nem borította el az agyukat.
Pozsonyi Ádám 2011-ben humoreszknek látszó, de velejéig reakciós, politikailag egyáltalán nem korrekt kötettel lepett meg bennünket. Elolvastuk: szeretjük érte Pozsonyi Ádámot, és jelentjük, hogy a kísérlet telitalálat.
Szerzőnk a következő eljárást követi: tekintetes úrnak álcázza magát, afféle 21. századi táblabírónak, aki svejki ormótlansággal mozog a budapesti aszfalton. Kedélyesen közli például az MSZP-s kopogtatócédula-gyűjtőkkel, hogy ő fasiszta, hagyják békén. Ugyanilyen ötlete, hogy Hitler-festményt vásárol a megfelelő szaküzletben, és még neki áll feljebb, hogy Hitler nevéről nem a tájképfestészetre asszociálnak. Hosszasan lehetne folytatni a sort. Amit ma Pozsonyi Ádám érez, tapint és közöl, az bizony punk, vagyis lázadás. Mert hogyan kommentáljuk például, hogy Pozsonyi-Svejk éjszaka festékszóróval odalopódzik egy tűzfalhoz, és ráírja: „Éljen a pápa őszentsége!”? Ez valódi punk a javából, polgárpukkasztó, arcátlan szembemenetelés beteg korunkkal. Nagy kár, hogy Dub hadnagyok irányítják az ország szellemi életét, meg is látszik rajtunk, legyünk őszinték.
Pozsonyi Ádám stílusa különösen figyelemre méltó: a tömörítés művészeként éppen annyit közöl, amennyit ezek a rövid terjedelmű szösszenetek elbírnak. Nyelve kifejező, erős, patinás – száz évvel ezelőtt írtak így. Ez is szerepválasztás és példamutatás: jó kérdés, hogy Karinthy és Kosztolányi mi a fészkes fenét csinálna ebben a sznobizmustól fűtött langymeleg budapesti akolban, ahol minden birka ájuldozik a másiktól, de ahonnan az oroszlánokat kizavarják.
További kérdések helyett még annyit, hogy az átütően szellemes Pozsonyi-könyvtől egy deka korrektséget se várjanak. Tessék fellapozni a 36. oldalt, és meg tetszenek érteni, miért adja ki pótolhatatlanul fontos könyveit magánkiadásban a szerző. De ahogyan ismerem őt, cseppet sem bánkódik ezen. Mibe fogadjunk, hogy újabb csínytevésen töri a fejét?
