A polgárember – ha finom, cizellált és európai – sokféle szórakozásnak hódolhat. Köztereken állva zuhogó esőben lelkesen élteti a királyt, vasútállomások peronján tülekedve integet zsebkendőjével hadba induló huszárok vagonja után, kövekkel töri be az idegenszívű kereskedők boltjának ablakait, kalodába csukások s nyilvános botozások alkalmával ujjong pirosló arccal – ezekben sajnos satnya korunkban ritkán van része a derék és felvilágosult magyarnak –, vagy esetleg színházba megy.
Jómagam – mint kultúráért rajongó honpolgár – az utóbbit választottam a héten, s a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház előadását tekintettem meg. Nos, egy kevésbé romlott korban egy nyilvános akasztáson minden bizonnyal többen jelentek volna meg, mint este hétkor a Duna Palotában, ahol az 1918 őszirózsák – Zuhanórepülés c. darabot játszotta a társulat.
Az Andrási Attila által írt és rendezett darab kiváló – egy-két modern, a női erkölcstelenséget nézetem szerint feleslegesen és funkciót mellőzve beépített jelenetet leszámítva –, s kiválóan ábrázolta a Magyar Királyság szétesését, illetve az utópisztikus agymosások tömegekre gyakorolt hatását.
Olyan gondolati, formai megoldásoknak lehettünk tanúi, amiket a jelen Magyarországán a színházba járó publikum ritka alkalmakkor tud csak szemrevételezni.
A Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház az országot járja darabjaival, állandó helye nincs, s ha arra gondolunk, hogy a Csurka–Dörner-páros kinevezése körül micsoda hisztéria folyik napjainkban, egyesek mennyire nem bírják elviselni a nemzeti gondolat apró szilánkjait sem, akkor önkéntelenül az jut eszünkbe: szép dolog a színházba járás, nemes, tiszteletreméltó, de ideje elővenni s gyakorlatba állítani a tömegszórakoztatás egyszerűbb, ám felettébb hasznos formáit is. A derest, a botozást, a kalodába zárást, esetleg pellengért. Hogy aztán végre adózhassunk más időtöltéseknek is.
Jómagam – mint kultúráért rajongó honpolgár – az utóbbit választottam a héten, s a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház előadását tekintettem meg. Nos, egy kevésbé romlott korban egy nyilvános akasztáson minden bizonnyal többen jelentek volna meg, mint este hétkor a Duna Palotában, ahol az 1918 őszirózsák – Zuhanórepülés c. darabot játszotta a társulat.
Az Andrási Attila által írt és rendezett darab kiváló – egy-két modern, a női erkölcstelenséget nézetem szerint feleslegesen és funkciót mellőzve beépített jelenetet leszámítva –, s kiválóan ábrázolta a Magyar Királyság szétesését, illetve az utópisztikus agymosások tömegekre gyakorolt hatását.
Olyan gondolati, formai megoldásoknak lehettünk tanúi, amiket a jelen Magyarországán a színházba járó publikum ritka alkalmakkor tud csak szemrevételezni.
A Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház az országot járja darabjaival, állandó helye nincs, s ha arra gondolunk, hogy a Csurka–Dörner-páros kinevezése körül micsoda hisztéria folyik napjainkban, egyesek mennyire nem bírják elviselni a nemzeti gondolat apró szilánkjait sem, akkor önkéntelenül az jut eszünkbe: szép dolog a színházba járás, nemes, tiszteletreméltó, de ideje elővenni s gyakorlatba állítani a tömegszórakoztatás egyszerűbb, ám felettébb hasznos formáit is. A derest, a botozást, a kalodába zárást, esetleg pellengért. Hogy aztán végre adózhassunk más időtöltéseknek is.
(Demokrata)
