Én kérem, régóta mondom, hogy a haladás életképtelenné teszi az embert. Már nem is tudom, mikor mondtam először, de biztos régebben, mint amit a Tisztelt Olvasó feltételez. Piszok rég, na.
Most, hogy itt a tavasz, megjelentek a korcs mivoltukkal hencegők első példányai. Korcsok persze mindig voltak, de a haladásmentes társadalmak röstellték az ilyesmit, s igyekeztek elkendőzni. Büntették, bezárták, elüldözték, ahogy azt kell, de a mai kor embere mutogatja. Henceg.
Mindig döbbenten csodálkozom rá a vizespalackos generáció létezésére. Biztos Önök is látták. Ülnek a buszon, és görcsösen kapaszkodnak egy műanyag palackba, ami – jobb esetben – vizet tartalmaz. (Rosszabb esetben színes mérget). Ja, és természetesen ásványvizet.
Én ezektől a vízzel rohangáló emberektől iszonyodom. Zavar a létük. Ülnek és szorongatnak egy félliteres palackot. Benne víz. Ásványvíz. Buborékmentes. El nem mernek indulni nélküle. Én, ha gyerekkoromban szomjas voltam, kivártam, amíg hazaérek, vagy ott volt a nyomóskút. Még a városban is volt. De ezek nem indulnak el víz nélkül. Rettegnek, hogy szomjan fognak halni.
Hatéves koromban vidéken nyaraltam. Esténként a nagynéném megfejte a teheneket, leszedte a tejfölt, és kivitte a piacra. Ezek meg cipelik a buborékmentes ásványvizet, mert lehet, hogy harminc percet is el kell tölteni ivás nélkül.
Másik mai hiteles korcsbizonyítvány a könyök, kar, meg lábvédő. És persze a bukósisak. Gyerekkoromban sokszor elestem biciklivel. Tudják mit csináltam? Felálltam. És ha a nadrágom elszakadt, az apám lekevert egy pofont. De ezeket az apjuk nem pofozza, talán nem is meri. Lehet, a bukósisak miatt már nem is tudná.
Az én apám még azt mondta volna, hogy aki vízért pénzt ad holott ott a csapban, az bolond. Beosztós ember volt. Mindig eltette a drótdarabokat. „Jó az, ha van!”. Amikor meghalt, nem tudtam mit kezdeni a rengeteg madzaggal. De restellte volna, ha harminc percet nem bír ki víz nélkül. Amikor megszökött a fogságból, napokig nem ivott semmit. Talán ezért maradt életben.
